Volt szerencsém látni Lukácsy György filmjét, az 1968 – Egy szerelem rekonstrukciója című alkotást
Nem az 56 utáni megtorlós-vérengzős kor volt ez, hanem már az a Magyarország, melyhez a mai közelebb van, mint az 56 utáni vérengzős.
Nem az 56 utáni megtorlós-vérengzős kor volt ez, hanem már az a Magyarország, melyhez a mai közelebb van, mint az 56 utáni vérengzős.
Végtelenül abszurd ötletre épül a Cannes-ban debütált Vincentnek meg kell halnia: a francia–belga thriller rendhagyó módon forgatja ki a zombi- és a paranoiafilmek megszokott elemeit különleges színészi alakítások kíséretében.
Az egyik filmes portál kiemelte a plakát különlegességét is.
A plakát alapján azt hinnénk, gyerekeknek szól. Szól persze nekik is, hat éven felülieknek ajánlott, bizonyára jól elszórakoznak az aranyos szereplőkön. Közben viszont nagyon is „felnőtt-történet”.
A szinte a semmiből felbukkant, sztárok nélkül forgatott Szarvasbébi az év egyik legnagyobb durranása lett a Netflixen. Nem véletlenül; a minisorozat egy elképesztő igaz történetet mesél el.
A színész szigorúan nézni most is nagyon tud, és a tőle megszokott széles gesztusok sem maradnak el, de a végtelenül pongyolán megírt Az utolsó vadászatot ő sem tudja megmenteni. A Cinegón és a Scream.hu-n látható westerndráma az amerikai történelem egyik súlyos bűnéről beszél.
A vandáloknak május közepéig meg kell jelenniük a bíróságon.
A történet egy iraki háborús misszióban kudarcot valló katonáról, Győrbíró Zsolt alezredesről szól.
„Ha Isten megsebez, azzal közelebb szólít magához.”
Már a trailer is felkavaró: életrajzi film készül az orosz elnök életéről.
Samantha Davis férjével együtt szerepelt az utolsó Harry Potter-filmben.
A jelenséget nem valamilyen természeti csoda okozta.
A liberális-jakobinus Styx túlpartján élők véleménye teljesen érdektelen.
Sorozatban három olimpián nyertek, most újabb elismerés előtt állnak.
Hunter Schafer kijelentette, többet tudna elérni karrierjében, ha nem a transzneműsége lenne a fókuszban.
Három angol kamasz lány fékevesztett bulizásba kezd egy gigantikus partidzsungelben: a Hogyan szexeljünk című mozi mélyen felkavaró kor- és kórkép a tizenévesek totális elveszettségéről. A kísérőfilm Buda Flóra Anna 27 című alkotása.
A történelem szerintem nem igazságokat oszt, hanem tanulságokkal szolgál. Interjú.
Film készül az olimpiai bajnok és világbajnok ökölvívó Kovács István életéből. Habár többször is megkeresték már egy életrajzi film ötletével, most érezte úgy, hogy eljött az ideje.